Egy tökéletesen megvalósított koncepció

[Total: 0    Average: 0/5]

Egy tökéletesen megvalósított koncepció

 

Párizsban nemrégiben egy eredeti ötlet alapján megnyílt az első olyan butik, ahol a vendég nemcsak szebbnél szebb, luxuskategóriás cipők között válogathat, hanem lábait is kényeztetheti, igénybe veheti a leginkább kedvére való pedikűrt vagy lábápolást. A páratlan vállalkozás egy tökéletesen kidolgozott koncepció szerint valósult meg. Érdemes megismerkednünk vele.

A KONCEPCIÓ

A Mell nevet viselő elegáns butik a lábbelik nagy szakértője, bizonyos Philippe Melloul és egy divatújságíró, Pascal Renaux közös álmának és szoros együttműködésének gyümölcseként jött létre. Az alapötlet egy olyan, luxus színvonalú üzlet kialakítása volt, ahol egy helyen elérhető minden, ami a láb szépségéhez és a kellemes közérzethez nélkülözhetetlen. A különleges elképzelés megvalósítása során minden részletre figyeltek, és kiemelten kezeltek minden olyan kérdést, amely a betérő vendég fogadásával, kényelmével és az általa igénybe vehető szolgáltatások színvonalával kapcsolatos. Az üzletben „Beauty Foot” lábszépségszalon üzemel, de van itt egy, a kellemes időtöltés színhelyéül szolgáló „Bubble Bar” is. A cipők felpróbálásához mindenütt rendelkezésre állnak a kényelmesebbnél kényelmesebb lábtartók, amelyeken a lábat megpihentetni igazi élvezet. Az üzlet alapterülete 160 m² , alig haladja meg egy nagyobb lakás méretét. A belépő vendéget kellemes fények fogadják, a berendezés tudatosságról és kitűnő ízlésről árulkodik. A belső tér három különböző hangulatot olvaszt harmóniába: az utcáról üvegajtón át belépő vendég először egy fogadótérbe érkezik, amelynek különleges atmoszféráját egy ultramodern kiállítószekrény és a vele szemben elhelyezkedő, XV. Lajos korabeli nagyméretű, mégis szellős, könnyed hatású antik szekrény összhangja határozza meg. Egy kicsit beljebb eső, de a belépővel egybe nyíló térben egy, a cipők kiállítására szolgáló nagy polcos szekrényt, narancsszínű foteleket, négyszögletes puffokat, üvegparavánokat, és gyönyörű üvegcsillárokat találunk. Még egy helyiséggel beljebb egy elegáns szalon várja a vendéget minden kényelmével: csalogató kanapéval, marasztaló díszpárnákkal. Az üzlet leghátsó részében pedig a legmodernebb, legjobban felszerelt orvosi rendelők hangulatát idéző, minden igényt kielégítő lábápoló szalon kapott helyet.

LUXUSMÁRKÁK TALÁLKAHELYE
A butikban a legkiválóbb divattervezők munkái közül válogathat a vendég. A polcokon ott sorakoznak Alexander McQueen, Céline, Azzaro, Bally, Bruno Frisoni, Stella McCarney, Fendi, Barbara Bui, Yves Saint Laurent válogatott kreációi… A kiegészítők között pedig megtaláljuk az egyes kollekciókhoz tartozó táskákat, ékszereket, és remek ízléssel összeválogatott, márkafüggetlen különlegességeket is, amelyek kiválóan illenek egy-egy szép lábbelihez.

Ajánl  Fejlődés a mellnagyobbító beavatkozások terén

A KEZELŐKABIN
A kíváncsi tekintetektől távol, a butik leghátsó helyiségében várja vendégeit a kis lábszépségszalon, a „Beauty Foot”. Kialakítása stílusában teljesen eltér a többi helyiség melegséget, kényelmet, bensőségességet sugárzó tereitől. A „Powder Room” minimalista berendezésével zen hangulatot áraszt, a jó közérzet és a tö-kéletes pihenés tere. A felszereltségében valóban páratlannak nevezhető kezelőkabinban pedig a láb egészségét, kényelmét, szépségét szolgáló kezelések közül választhat a kizárólag előzetes bejelentkezés alapján érkező vendég.

A KEZELÉSEK

Az évszakok és a divat változásait követő kezelések mellett ajánlanak a szalonban olyan, exkluzív ápolásokat is, amelyek a vendég által kiválasztott cipő sajátosságaihoz igazítják a láb szépségét: azt emelik ki, ami a leginkább érvényesül majd a megvásárolni kívánt lábbeliben. A kizárólag itt igénybe vehető, különleges kezelések mindegyike a láb kényelmét és szépségét szolgálja. Egy kiváló lábspecialista dolgozta ki a kezeléseket, amelyek mindegyike legalább egy órát vesz igénybe. A kényeztető ápoláshoz minden esetben hozzá tartozik a körömápolás és – igény szerint – a lakkozás is. A termékválasztás a „Beauty Foot”-ban is rendkívül igényes és választékos, minden márka létező legjobb készítményeivel dolgoznak a szalonban. A láb pihentető kezeléséhez például a Decléor esszenciális olajait használják, masszázshoz és a kezelés befejező mozzanataihoz a Bastien „Révérence” nevet viselő krémjét és púderét, a kutikula ápolásához a Dior sárgabarackos krémjét, a „Crème Abricot”- t, a száraz körmök kondíciójának javítására pedig az O.P.I. „Drip Dry” nevű termékét.

HAT PROTOKOLL
A szalonban igénybe vehető változatos kezelések

igyekeznek a speciális igényeket is kielégíteni:

 • A „Soin Stiletto” kezelés preventív masszázszsal és egyéb, az alsó végtagok állóképességét erősítő módszerek alkalmazásával készíti fel a lábat egy-egy átmulatott, áttáncolt éjszakára.
• A „Cryo Feeling” egy, a láb izomzatát feszesítő, formáját kiemelő kezelés, amitől igazán „dögös” és könnyű lábakkal bújhat szép cipőbe a vendég.
• A „Soin Ballerine” kezelés relaxáló, pihentető, a fáradtságot elűző protokoll. Olyan hatékony, hogy a legfáradtabb lábaknak is szinte szárnyakat ad.
• A „Soin Sunshine Glow” teljes mértékben esztétikai ápolás, azoknak, akik télen-nyáron szeretnek otthon mezítláb járni, mégpedig gyönyörű és tökéletesen ápolt lábakon.
• A „Soin Beauty Foot” az adott évszaknak megfelelő szépségápolást nyújt a lábnak.
• A „Soin Men Only” egy, a férfi ak igényeinek megfelelően kifejlesztett kezelés a tökéletesen ápolt és szép férfi lábakért.

Ajánl  A színek titkai

ÁPOLÁSI TERMÉKEK A KIRAKATBAN

Rögtön a „Beauty Foot” mellett egy nagy üveges vitrin kínál a vendégeknek exkluzív összeállítást különlegesnek számító luxustermékekből. A többségük kis niche márkák mesterművei, mint például a Serge Lutens körömlakkjai. De itt találhatjuk a Révérence de Bastien (Bastien Gonzalès) teljes termékskáláját is, benne például a „Talc Soyeux” luxus ápolást nyújtó lábpúderrel vagy a szaruból készült körömpolírozóval. És szerepel a kínálatban néhány, Diego Dolcini tervezte, a járás igazi élményét kínáló, különleges Scholl cipő is, pár Dr. Hauschka termék, vagy az a belül bélelt, bőrrel borított, cipők ideális szállítására készült többrekeszes utazóládika, amelyet Brian Atwood tervezett a Bally számára.

A LUXUS MEGKORONÁZÁSA

A sokoldalú, minden igényt kielégítő exkluzív butikhoz egy hozzá illő diszkrét kis bár is tartozik, amely valóságos kincseket rejt: az 1834-ben alapított pezsgőspince, a Champagnes Boizel néhány pezsgőkülönlegességét, igazi borritkaságokat, például a mámorító Brut Rosét, vagy a könnyed Brut Ultime-et, amit igazi Baccarat- poharakból kínálnak a vendégeknek, és még valamit: néhány palacknyit Alfred Hitchcock legkedvesebb borából. A legújabb pár cipő kiválasztása és egy kényeztető lábápolás között vajon mire is vágyhatna még a vendég?

Kelemen Gréta
About Kelemen Gréta 306 Articles
"Kevesen ismerik az igazi Kelemen Gréta-t, de a legfontosabb két dolog, amit tudni kell, hogy az optimista és precíz, természetesen barátságos, szemlélődő és racionális, de kisebb dózisokban, és gyakran elkényeztetik a nem érzéketlen szokások is. Az optimizmusa azonban, amiért gyakran imádják. A barátok gyakran számítanak róla és romantikus természetükre a szükség idején. Persze senki sem tökéletes, és Bogdánnak számos hibája van. A tisztesség és az instabilitás hajlamos az úton járni, bár inkább személyes szinten, mint mások számára. Szerencsére a pontossága általában ott van, hogy enyhítse a fújásokat."

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*